|
|
Utolsó pokoli történetek
Nagy sikerű sorozatának utolsó könyvében Vujity Tvrtko a tőle megszokott, hihetetlenül izgalmas, olykor könnyfakasztó vagy éppen mulatságos történeteket mutat be. Az Utolsó pokoli történetek segítségével olyan helyekre is eljuthatunk, ahová senki sem jár. Keresztül-kasul beutazhatják a földet, Amerikától Albániáig, a brazil őserdőtől az afrikai sivatagig. A tv2 Pulitzer-emlékdíjas riportere több mint húsz fejezetben meséli el lebilincselő történeteit. Tvrtko észak-koreai küldetése igazi világszenzáció, hiszen a "kommunista mennyországba" a legritkább esetben engednek be idegeneket. Most mégis bepillantást nyerhetnek a világ legzártabb országának szigorúan őrzött titkaiba, a sokkoló hatású Rákosi Mátyás Magyar Kórház mindennapi életébe. A könyv bemutatja az AIDS gyermekeinek nyomorúságos életét. A kicsiket, akiket születésük után egyszerűen halálra ítéltek. Láthatják, hogyan dolgoznak a halálhamisítók, azok az orvosok, akik "meggyilkolják" a már halott embereket. Olvashatnak Máriáról, aki háromhetes nászútra Albániába utazott, aztán hatvan évig, haláláig nem térhetett haza onnan. Ez a könyv más, mint a sorozat korábbi kötetei, hiszen ezúttal a szerző saját pokoli történeteibe is betekintést enged. Megtudhatják Tvrtko legféltettebb titkait, mennyire rettegett, hogy beteg gyermeke születik csernobili utazása miatt, és azt is, mit érzett akkor, amikor menekülés közben átesett egy holttesten. Pokoli vallomás ez egy közel sem pokoli riportertől. Vujity Tvrtko: Utolsó pokoli történetek könyv ára: 2293 Ft.
További információk: Utolsó pokoli történetek Könyv
|
Ez a termék most akciós
áron rendelhető, amíg a
készlet tart, vagy legkésőbb augusztus 31-ig!
további információ >>>
2 293 Ft Eredeti ár: 2 698 Ft Kedvezmény15%(405 Ft)
Szállítás:
GLS: 1 munkanap Pick Pack Pontra: 2-3 munkanap A termék raktáron van. A csomagot egy munkanapon belül átadjuk a GLS futárszolgálatnak, vagy útnak indítjuk az Ön által megadott Pick Pack Pontra. (Utóbbi esetben a kiszállítás 2-3 munkanap!) Abban az esetben, ha megrendelésében szerepel további olyan termék, amely most éppen nincs raktáron és azt a nagykereskedőtől kell beszereznünk, akkor csomagját sem tudjuk útnak indítani egy nap alatt!
|