|
|
Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: ?=3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is, majd pedig kiadója nemzetközi pályázatot hirdetett az illusztrálására. A Pi életé-t most mi is e pályázat győztesének, a horvát Tomislav Torjanacnak a regény izgalmát és szellemiségét egyaránt ragyogóan kifejező festményeivel adjuk közre. Yann Martel: Pi élete könyv ára: 3790 Ft.
További információk: Pi élete Könyv
|
Ez a termék most akciós
áron rendelhető, amíg a
készlet tart, vagy legkésőbb augusztus 31-ig!
további információ >>>
3 790 Ft Eredeti ár: 3 990 Ft Kedvezmény5%(200 Ft)
Szállítás:
1 munkanap A termék raktáron van. A csomagot egy munkanapon belül átadjuk a GLS futárszolgálatnak, vagy útnak indítjuk az Ön által megadott Pick Pack Pontra. (Utóbbi esetben a kiszállítás 2-3 munkanap!) Abban az esetben, ha megrendelésében szerepel további olyan termék, amely most éppen nincs raktáron és azt a nagykereskedőtől kell beszereznünk, akkor csomagját sem tudjuk útnak indítani egy nap alatt!
|